Tudtad, hogy tested több mint 70%-át víz alkotja? Ezért nem mindegy, hogy milyen vizet iszunk. A víz gyógyíthat, megváltoztathatja közérzetedet, és segít abban, hogy életed teljes és kiegyensúlyozott legyen. 

RÓLUNK

Dorogháza egy apró falucska a Mátra lábánál. Az itt élő embereknek közvetlen kapcsolata van a természettel, hiszen  bármerre néz az ember, körbeveszi a hegyekből áradó erő és energia. Mivel a természettel együtt élünk, a nekünk természetes dolgok mások számára újszerűek lehetnek. Elhatároztuk tehát, hogy megosztjuk másokkal is azt az ősi tudást, amiben felhívjuk az emberek figyelmét, hogy a víz milyen jótékony hatással van szervezetünkre. 

Az EMBER úgy gondol magára, mint egy szilárd anyagú természeti lényre. Életünk folyamán nem sokszor tűnődünk el azon, hogy testünk 70%-ban vizet tartalmaz. A tudósok felfedezték, hogy a víz minden információt elraktároz, amellyel érintkezésbe kerül. Ez pedig azt jelenti, hogy az általa tárolt információkat képes más rendszerbe is átvinni, így az emberi szervezetbe is. Ezért alapvető fontosságú, hogy milyen vizet iszunk. Nem csoda hát, hogy a vízben sokan Isten teremtő erejét látják.

A víz testünk legjobb információ hordozója. A víznél csak az oxigénre van nagyobb szüksége szervezetünknek. A víz információ hordozó tulajdonságát már az ókorban is ismerték és sikerrel alkalmazták . nemcsak betegségek gyógyításásra, hanem az élet más területén fellépő problémák orvoslására is. Azonban az idők múlásával ez az ősi tudás feledésbe merült, és ma már csak néhányan ismerik azt a tényt, miszerint a víz különleges adottsága révén programozható, és számos információ átadására képes.

Szervezetünk számára nagyon lényeges, hogy az elfogyasztott víz mennyisége mellett a minőségére is odafigyeljünk. Csak kevesen tudják, hogy a különféle szennyeződések mellett ivóvizük negatív információkat is tartalmazhat.

A dorogházi, 120 méterről feltörő forrásvíz ásványi anyagokban gazdag, jéghideg és kristálytiszta. A megfelelő mennyiségben fogyasztott, pozitív információkkal feltöltött víz gyógyító hatású, és gondoskodik az egészség helyreállításáról.

Ezek lehetnek:

  • Szív problémák,
  • Belső szervek problémái (máj, epe, belek)
  • Tüdővel kapcsolatos problémák
  • Bőr problémák ( pikkelysömör)
  • Csontozattal kapcsolatos problémák (Porckopás)
  • Agy és érrendszeri betegségek problémái
  • Immunrendszeri problémák (pl.allergia)  stb.
  • Vízháztartás

Az állapot felmérést követően, életmód tanácsadás keretében tájékoztatják a hozzánk  látogatókat, hogy milyen típusú vízkúrával tud javulást elérni a jelenlegi állapotán. Szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Rendelési idő:        Hétfő :  08 h -  17 h-ig

                             Kedd :  08 h - 17 h- ig

                           Szerda:  08 h  - 17 h-ig

                      Csütörtök :  08 h -  17h- ig

                          Péntek :  08 h - 17 h- ig

                      Szombat  :  08 h  - 17 h-ig

                  Vasárnap:   ELŐRE BEJELENTKEZÉSSEL.

A RENDELÉS IDŐN KÍVŰL  ÜGYFÉLFOGADÁS : TELEFONON TÖRTÉNŐ ELŐZETES EGYEZTETÉS ALAPJÁN!

( Hívások fogadása minden nap reggel 08-20 óráig )


Bondor Ágnes:  Életmód tanácsadó, alternatív gyógyító mester 

+36 30 527 - 8568

Verbenszki Beáta: Életmód tanécsadó és Rejki gyógyító

+36 20 803 - 8354

Verbenszki Ferencné ( Mária )

+36 20 970 - 5499

Email: tisztaviz.hu@gmail.com

Email: verbenszkibeata@gmail.com











+36 30 527 85 68 


Verbenszki Beáta  életmód tanácsadó 


+36 20 803 83 54


Mitterer János, természetgyógyász


 


+36 30 241 44 25


 












Az életmód tanácsadáson kívül ugyan itt lehetőség van alternatív képességfejlesztő lovas terápiára is.

A terápiáról részletesen: olyan felnőttek és gyermekek számára ajánljuk, akik nehezen illeszkednek be a társadalomba, valamilyen velük született, vagy később kialakult betegségek miatt. ilyenek például az alábbiakban felsorolt betegségek, fogyatékosságok:

  • halláskárosodás,
  • diszlexia,
  • Asperger-szindróma, avagy figyelemzavar,
  • koncentrációképesség növelése,
  • hiperaktivitás,
  • szorongás,
  • tikkelés,
  • autizmus,
  • dadogás,

A lovasterápiát május végétől október végéig tartjuk. A kezeléseket megelőzi egy állapotfelmérés, mely alapján a terapenauta kidolgozza a  foglalkozások szükségesnek vélt időtartamát, és előzetes időegyeztetések alapján elvégzi a terápiás foglalkozásokat. Forduljon hozzánk bátran! A lehetetlennek tűnő dolgok is megváltozhatnak, ha szeretettel fordulunk feléjük.

 Hívjon bennünket az alábbi telefon számon:

+ 36 20 / 803 83 54

Verbenszki Beáta - Lovas terapenauta, életmód tanácsadó


A lovasterápiáról általában

A ló asszisztált pszichoterápia azon betegségek gyógyítását tűzi ki célul, melyek lelki eredetre vezethetők vissza. A ló, mint „koterapeuta” vesz részt a foglalkozásokon, tehát ezen irányzat a lovat inkább, mint „személyiséget”, mint egy elfogadó, tükröző terapeutát hívja segítségül.  A terápia kommunikációs (pl. dadogás), autisztikus, figyelemhiányos, hiperaktív, evési, tik, ürítési (pl. bepisilés), szorongásos és érzelmi-hangulati (pdepresszió) zavarok esetében lehet javallt. A terápiát lovas pszichoterapeuta végzettségű pszichológus vezeti. A foglalkozás menete a terápiát végző pszichológus szemléleti keretétől (pl. analitikus, kognitív, családterápiás irányzat) függ.

 Miért a ló – avagy miben rejlik a ló gyógyító ereje?

  A lovak prédaállatok, így az életben maradásukhoz szükséges, hogy a környezetre nagyfokú érzékenységgel reagáljanak. Ezen tulajdonságuk teszi lehetővé, hogy az ember cselekedeteire is különösen nagy válaszkészséget mutassanak. A lovak a valós belső állapotunkra válaszolnak, s nem törődnek azzal, hogy hogyan próbáljuk leplezni azt.

  Az ember a beszédkészség elsajátításakor képessé vált arra, hogy mást mondjon, mint amit a teste mutat. A lovak szinte teljes egészében csak a test nyelvét értik és beszélik. Így arra válaszolnak, amit testünk mond, nem törődnek szavaink tartalmával. Ahogy egy jó terapeuta is, tükröt tesznek elénk: megmutatják, hogy szavaink és tetteink mennyire járnak együtt. E tükör segítségével ráláthatunk valós szándékainkra, és megtanulhatjuk azok őszinte kifejezését.

A ló (szemben a terápiás kutyával és macskával) képes arra, hogy a hátán hordozza lovasát, s ezzel egy egyedülálló kapcsolat jön létre ember és állat között. A lovasterápia által a páciens képes fel- és újjáépíteni testtudatát. A lovas megtapasztalja milyen megtarva és fenntartva lenni, amikor e nagy, támogató állat testével szoros kapcsolatba kerül. A ló képes egy olyan „elég jó” testi kapcsolatot nyújtani a páciensnek, amilyen kapcsolatot a terapeuta talán sosem tudna létrehozni. A ló és lovas testsúlyának aránya szinte azonos az anya és csecsemő testsúlyának arányával. Járásának ritmusa hasonlatos ahhoz az élményhez, amit gyerekkorunkban ringatáskor átéltünk, ezáltal nyílik lehetőség preverbális (beszéd előtti) élményeink korrigálására, újraélésére a lovasterápia folyamán.

Gátlásoktól mentes ösztönös természetük szintén fontos a terápiában. A lovak meztelenek és fesztelenek. Hempergőznek a piszokban, a földről esznek, szőrösek és olykor izzadtak. Ott és akkor ürítenek, amikor szükségük tartja, az orrukat nem zsebkendőbe, hanem a levegőbe fújják, vagy a lábukba törlik, ha hiányzik a társuk, akit szeretnek, hangosan nyerítenek utána. E felszabadult, társadalmi gátlásoktól mentes állatok képesek áttörni az emberi védekező mechanizmusokat (elhárításokat, gátlásokat, szorongásokat). Ugyanakkor e „felszabadulást” olyan sebességgel tehetjük meg, ahogy mi szeretnénk, amire mi képesek vagyunk.

A lovak nem ítélkeznek. Elfogadnak minket beszédhibával, pattanásos bőrrel, alacsony vagy magas, sovány vagy teltebb testalkattal is. Ez a feltétel nélküli elfogadás az egyik legfontosabb tényezője a pszichoterápiának.

A zavaros, összetett és olykor fájdalmas emberi kapcsolatokkal ellentétben az állatokhoz való kötödés nyugodt és meghitt. Az állatok azon szükséglete, hogy mindennap törődjenek velük és ápolják őket, kielégíti azt az emberi igényt, hogy szükség legyen ránk, gondozzunk és szerethessünk valakit. A velük való bánásmód sokszor olyan meglátást vagy viselkedési mintát követel meg, mely régi szokásainkat, viselkedési mintáinkat felülírja.

A ló ősi szimbólumként is szerepel az emberi emlékezetben. Évszázadok óta kapcsolatban áll az emberrel, s nem csupán igavonó állatként, munkaeszközként vagy szállítóeszközként. Ezen ősi kapcsolat révén a ló metaforává vált az emberiség életében. Carl Jung szerint a lovak az emberiség egyik legmélyebb mitológiai archetípusát testesítik meg. A vad lovak mindazt a kontrollálhatatlan ösztönös késztetést fejezik ki, mely elfojtásaink ellenére olykor kitör a tudattalanunkból. A nagy orrlukak, a hosszú szálló sörény, a lobogó farok, a repülő paták dobbanása a földön erőt, nemességet, hősiességet, harciasságot, intenzív érzéseket, zabolátlan szenvedélyt idéz elő. A puha szimatoló orr, a bársony-puhaságú szőr és a figyelmes szemek egyszerre fejeznek ki kötődést és szabadságot. Jung szerint a ló szimbolizálja az ember ősi ösztönét és a vizet - az élet legfontosabb összetevőjét. Úgy vélte, hogy a mitológiában a lovak az emberiség mágikus oldalát fejezik ki, s a bennünk élő anyát, mely intuitív és megértő. Az emberiséget e mágikus szépségű és hatalmas erejű rejtélyes élőlények ellenállhatatlanul lehengerelték és ámulatba ejtik ma is





Elérhetőség

A víz hatalma


Az élet vize 

MÁTRA GYÖNGYE   a gyógyító forrásvíz

A víz elsődleges forrása minden életnek.

A test olyan, mint egy szivacs, mely több billió üregecskéből, sejtből áll. Ezek a sejtek hordozzák a bennünk áramló folyadékot. Gondoljuk csak el, testünk több mint 70%-a víz, épp úgy, ahogy aföldünk is több mint 70%-ban vízből áll. A víz igen fogékony anyag. Fizikai formája könnyedén alkalmazkodik környezetéhez, de nem csak fizikai megjelenése képes változásra, molekuláris szerkezete is változik.A környezet energiája, rezgése is képes megváltoztatni a víz szerkezetét. Tudósok által is bizonyított tény, hogy a víz olyan információkat is képes felvenni, tárolni és leadni, mellyel üzenhetünk testünk legkisebb sejtjének is.A víz szervezetünkre gyakorolt hatása, a benne rejlő információtól függ. Felmerül a kérdés, mit művelünk magunkkal,amikor félelemtől, stressztől, bűntudattól vezérelve utáljuk, gyűlöljük magunkat? Mit programozunk ilyenkor a szervezetünket felépítő, alkotó vízbe? Sokan végig sem gondoljuk, hogy betegségünk elsődleges oka bizony abból adódik, hogy olyan információ kerül szervezetünkbe - sokszor tudattalanul-, ami elősegíti a leépülést.Hogyan lehet ezen változtatni? Csakis a pozitív információ bevitelével. Ebben nyújt segítséget a 120 m mélyről feltörő                         MÁTRA GYÖNGYE forrásvíz.Mitől különleges ez a víz? Attól, hogy nem tartalmaz semmiféle fölösleges szennyeződést, és  szeretet energiával van feltöltve. A szeretet energia az emberi élet alapeleme. Kisérletek bizonyították, hogy azok a csecsemők, akik nem kapták meg a számukra megfelelő mennyiségű szeretetet az édesanyjuktól, azok sok esetben nem kívánnak tovább élni. ( Lásd. megmagyarázhatatlan hirtelen cscsemő halálozások.) Azok a fenőttek, akik nem kapják meg a megfelelő szeretetdózist szintén megbetegszenek, (depressziósak lesznek), és egy idő után, már nem kívánnak élni. Ez a csodálatos  forrásvíz, mely nem csak jóízű,de szeretetenergiával feltöltött, segít helyreállítani szervezetünk egyensúlyát. A kút nyolc csapja az ősi próféciák leírása szerint, az égtályaknak megfelelően vannak tályolva. Így gyűjtik be a Világ erejét. Szinte érezhető a 8 féle Víz ízén is a különbözőség. A tudomány mai állása  szerint  a víz úgy viselkedik mint egy folyékony kristály. Ha kihasználjuk ennek a folyékony kristálynak a kiváló információhordozó tulajdonságát, eljutathatjuk szervezetünk minden egyes sejtjébe a gyógyító szeretet energiát. A Mátragyöngye forrásvíz különleges tulajdonsága révén képes a sejteket harmonizálni. A különböző csapokból folyó víz más-más információt közvetít szervezetünk részére. Így lehetőségünk van arra, hogy célirányosan tudjuk sejtjeinknek megküldeni az eredeti (jó) állapot helyreállításához szükséges információt. Az információ célbaérésének eredményeként beindulhatnak a szervezetünk öngyógyítási folyamatai.         

A 8 különböző csapból folyó információt hordozó víz: 

1. csap a szív harmonizálását,

2. csap epe-máj-belek-vese harmonizálását,

3. csap bőr harmonizálását,

4. csap csontok és izületek harmonizálását, 

5. csap vízháztartás harmonizálását,

6. csap  a betegségek folyamán eldeformálódott testrész állapotának  javítását,

7. csap tüdő-légzéssel kapcsolatos panaszok enyhítését,    

8. csap az agy helytelen működése következtében kialakult betegségek tüneteinek enyhítését, 

9. A nyolc csap egyenlő arányú keveréke segít a teljes szervezet egyensúlyának a helyreállításában. 

A már kialakult betegségek figyelembe vételével életmód tanácsadóink javaslatot tesznek arra vonatkozóan, hogy melyik fajta vízből, mennyit kell fogyasztani ahhoz, hogy a szervezet egyensúlyahelyreálljon. Ha fontos az egészsége, keressen bennünket, szeretettel várunk minden érdeklődőt: Dorogházán (3153 Dorogháza, Szent István u.12